SmartAlarm - okosriasztó

Havasi Zoltán

A MOHAnet alapítója, IoT szakértő

Bejegyzés dátuma: 2022. 06. 13

A szakmabeliek joggal kérdezhetik, hogy mi inspirál egy fejlesztő céget egy újabb riasztóközpont megtervezésére és kifejlesztésére a meglévő több száz típus mellett?


A riasztók műszaki paradigmája nem csak a telepítői társadalmat osztja meg, hanem a rendszer üzemeltetőit is. Vannak, akik csak a vezetékes megoldásokban bíznak, és persze olyanokkal is találkozhatunk, akik kizárólag a vezeték nélküli technológiákban látják a jövőt. Mindkét tábor hívői különböző szempontok szerint ítél meg egy riasztórendszert, és minden állítás a saját nézőpontjából vizsgálva helyesnek mondható.  Olyan ez, mint az orvoslásban a „kezelés” és a „megelőzés” közötti különbség. A kezelés a betegség fájdalmas szakaszával foglalkozik, míg a megelőzés az életmódra és az egészség fenntartására fókuszál.


Ahogy az orvoslásban, úgy a riasztók esetében is különböző megközelítést és elvárásokat támaszt mindkét paradigma. Ezek okán a telepítők és az ügyfelek néha konfliktusba kerülnek meglévő véleményükkel, beállítottságukkal az ismereteik ellentmondásossága miatt, amit csak azzal tudnak feloldani, ha szemléletet és persze hozzáállást is váltanak. Ha ez a paradigmaváltás társadalmi méreteket ölt, akkor viszonylag kevés pszichikai energia ráfordítással új irányok születhetnek, melyek teljesen megváltoztatják az iparági sztenderdeket.


Minden változás egy újfajta megközelítéssel kezdődik, ahogy a MOHAnet legújabb fejlesztése, a SmartAlarm is.

A SmartAlarm egy teljesen új termékként mutatkozik be a hazai biztonságtechnikai piacon és egyben a MOHAnet portfóliójában is. Hosszú éveken keresztül a MOHAnet kizárólag GSM kommunikátorok fejlesztésére és gyártására fókuszált. Ezek az átjelzők nagybiztonságú IP hálózaton keresztül továbbították az egyes riasztók és terepi berendezések jelzéseit a távfelügyeleti szolgáltatók központjaiba. Az elmúlt években viszont számos telepítőnél, távfelügyeletnél és azok ügyfeleinél jelentkezett valós piaci igényként a távprogramozás és távvezérlés lehetősége, mely okostelefon és mobilnet igénybevételével hozzáférést biztosít a riasztórendszer partícióinak be- és kikapcsolásához vagy az egyes zónák kiiktatásához. Mindezt persze rendkívül költséghatékony módon, kevesebb elektronikai komponens felhasználásával.


A SmartAlarm elsődlegesen a meglévő elöregedett riasztóközpontok gyors és költséghatékony lecserélését, valamint azok zónáinak és partícióinak vezetékes és/vagy vezeték nélküli módokon történő egyszerű bővítését segíti. Bővíthetőségi képessége több üzleti irányt és ügyféligényt kiszolgál, mivel az egyes csatornák a telepítők által tetszőlegesen konfigurálhatók. Ennek köszönhetően számos szenzor és terepi készülék csatlakoztatására és vezérlésére is alkalmas.


A SmartAlarm riasztórendszer távfelügyeleti szolgáltatás nélkül is megvásárolható és üzemeltethető. Ez esetben a felhasználó az okostelefonján futó MonitoringBook Home távfelügyeleti applikációból (iOS, Android) értesül a rendszerét érintő eseményekről. Az alkalmazásból ki- és be tudja kapcsolni a riasztóját, valamint igény szerint kiiktathatja az egyes zónáit és partícióit. Vészhelyzet esetén GPS koordinátával társított pánikjelzést is küldhet a többi családtag számára, ha azok szintén használják ezt az applikációt. 


Egy SmartAlarm alapesetben 8 zónabemenettel rendelkezik, melyek képesek EOL, illetve DEOL ellenállások figyelésére, így támogatják a zónaduplázást, mellyel akár 16 zóna kezelése is megvalósítható [1. ábra]. Egy masterhez maximum 5 db slave készülék csatlakoztatható rádiós (LoRa) vagy vezetékes (Can) kapcsolaton keresztül, így összesen 96 zónára bővíthetjük a teljes SmartAlarm rendszerünket, amit akár 32 partícióra oszthatunk. A partíciókhoz pedig 250 felhasználónak biztosíthatunk teljes vagy részleges hozzáférést.